2012. május 29., kedd

Búcsú...

Kedves Mindenki!

Eljött a búcsú ideje, elköszönök egy időre... Igazság szerint fontolgatom ezt a lépést már egy ideje, mint látjátok is, nem voltam túl aktív az elmúlt időszakban, de most megkaptam a végső lökést (rúgást)...
Ennek a döntésnek több oka is van, az egyik az, hogy a privát életemre kell koncentrálnom most 100%-osan, mert olyan megoldandó feladataim adódtak, amik teljes erőbedobást igényelnek, és nem tudok mellette kreatív maradni, mert ha az embernek gondjai vannak, akkor nem jönnek úgy az ötletek mint előtte, vagy legalábbis ez nálam így van, nem tudom Ti hogy vagytok vele.
A másik dolog meg az, hogy kicsit elfáradtam...belefáradtam. Úgy érzem, hogy én mindig próbáltam becsületes lenni, megtisztelni mindenkit, kedves lenni, megtartani amit megígértem, válaszolni/segíteni mindenkinek, aki írt nekem ingyenes mintákkal, technikákkal, bloggal, gyöngyökkel kapcsolatban (volt nem egyszer, hogy egy köszönöm-öt nem kaptam vissza, pedig nagyon sok-sok levelet kapok nap mint nap és eddig még mindig válaszoltam időt és energiát nem kímélve, pedig nekem is van más dolgom is, nem csak a gép előtt ülök), a fizetős mintákat megvédeni, mindenki nevét tisztességesen kiírni aki egy picit is inspirált akár csak egy formával vagy színnel, pedig ezt nagyon sokan mások nem teszik meg, mert nem érzik fontosnak... Nem mondom, hogy én tökéletes vagyok, én is hibáztam már, (mondjuk szándékosan, akarattal soha senkit nem akartam megbántani) de aki engem egy picit is megismert közelebbről, az pontosan tudja, hogy milyen ember vagyok. Viszont úgy érzem, hogy mindezen igyekezeteim ellenére amiket fentebb írtam, kaptam jó párszor olyan bántásokat, amiket nem hiszem, hogy megérdemeltem, és így ez az egész számomra már nem az alkotás öröméről szól (és most értettem meg teljesen az egyik kedves alkotótársamat, aki szintén erre a döntésre jutott nemrég). Na mindegy, a lényeg, hogy túlcsordult a pohár, és én nem tudok már harcolni azokkal a negatív emberekkel, akik ebben a gyöngyös-blogos világban is szép számmal megtalálhatóak (akinek nem inge...), nem tudok már harcolni az igazságtalanságok ellen, és már nem is akarok. Elfáradtam, már nincs hozzá erőm, most másra kell koncentrálnom, a valós életemre.
Még 2 elmaradásom van: az egyik nyertesem ajándéka, akivel kapcsolatban vagyok azóta is, és meg fogja kapni azt amit megígértem, a másik pedig a verseny, amit át kell még gondolnom, hogy akarom-e folytatni...
Ja, és egy csereberém is van még, de azzal már elkészültem és meg fogja kapni az illető természetesen.
Mindenesetre köszönök mindent, a sok kedvességet, szeretetet azoknak, akiktől ezt kaptam, pont a napokban örömködtem, hogy már 700-nál többen olvastok rendszeresen, köszönöm!!!
Remélem hogy hamarosan egyenesbe kerülök, feltöltődök és ha a lelkem darabkáit is összeragasztgattam, akkor talán újult erővel fogom tudni majd folytatni.
Addig is Ti alkossatok sok-sok szépséget! Ha lesz energiám, meg fogom nézegetni őket.
Puszillak Benneteket!

83 megjegyzés:

AnnieM írta...

Szia Orsi!

Elég sokszor megfordultam Nálad, még ha csendesen is. Gyönyörű, inspiráló dolgokat alkottál. Remélem hamar egyenesbe jönnek a dolgaid!
Személy szerint nagyon várlak vissza, mert üde színfoltja vagy Te is a magyar gyöngyös közösségnek.

Édua írta...

Kedves Orsina!
Nagyon sajnálom,hogy idáig jutottál,bár meg tudlak érteni.Kívánom,hogy sikerüljön számodra a megújulás, s egy kicsit szebbnek lásd ezt a világot,hiszen csak egyszer adatik lehetőségünk megélni örömöt és bánatot itt ezen a földön!
Remélem egyszer viszontlátunk ismét,hiszen nem mindenki képes ennyi gyönyörűség alkotására! Sok kitartást kívánok ahhoz,hogy ismét úgy érezd érdemes jónak és önzetlennek lenni. Szerettel :Édua

Zsu írta...

Kedves Orsi,

én is csendben követtelek, és sajnálom, hogy kellemetlen élményeid elköszönésre késztettek. Kívánom Neked, hogy tudj lelkileg feltöltödni, egyenesbe jönni, ahogy te irod, és életedbe és a gyöngyözésben is újra rátalálni, meglátni a szép dolgokat amiért érdemes és kell folytatni. Tudd, hogy sokan azért követünk, mert csodáljuk szép munkáidat, és remélem alkotó kedved hamarosan vissza tér és elnézve a negativ élményektől, ujból megosztod majd velünk.

Noelia írta...

Te echare de menos y esperare tu regreso. Sed feliz, un abrazo grande de una seguidora Noelia

BMonica23, Mónika írta...

Nagyon sajnálom, hogy nem gyönyörködhetünk ezután a munkáidban, amik csodálatosak. Remélem, hogy hamarosan a "gyöngyitisz" nem engedi, hogy egy ilyen kreatív tehetség, ne mutassa meg alkotásait, ne alkosson tovább. Kívánom, hogy minden helyreálljon az életedben! :) Minél előbb láthassunk újra. :)

Agnesenca írta...

Meg igaz, hogy nem talalkoztunk ezidaig, de varlak nagyon, es mindent ossze fogunk ragasztgatni!!!! :) Mert kell, hogy neha valaki tartsa a ragasztos tegelyt is!!! Puszi

Lerika írta...

Könnybe lábadt szemekkel olvastam szomorú soraidat, és nagyon sajnálom, de ugyanakkor megértem és elfogadom a döntésedet. Remélem megtalálod a lelki békédet, és ha nem is mostanában, de egyszer majd újra megörvendeztetsz a gyönyörűséges alkotásaiddal. Tiszta szívemből kívánom, hogy minél hamarabb eljöjjön ez az idő.
Sok szerencsét!!!!!!!!! :)

Gruber Tímea írta...

Minden búcsú nehéz. Főleg akkor ha valaki olyan ember búcsúzik akit nagyra tartunk. Most ezt érzem én is. Nagyon szeretem a munkáidat és azt a lendületet ami a blogolásodból áradt. Hiányozni fognak a munkáid, de azt kívánom, hogy rakd egyenesbe az életed. Ha már sínen van akkor szerintem az egész magyar gyöngyös világ szeretettel vár vissza.

Bandrea's Beads írta...

Szomorúan és döbbenten olvastam soraidat. Fáj, hogy erre a döntésre jutottál. Hiányozni fognak a szépséges munkáid, a színeid, a találékonyságod... Én nagyon sokkal tartozom Neked, mert mondhatom, hogy tanítóm, segítőm és barátnőm is lettél. Sajnos ez a gyöngyös világ se a régi már. A köszönöm és a minták alkotóinak közlése egyre kevesebb gyöngyösnek jut eszébe - persze én is azt mondom, akire nem vonatkozik, az ne vegye magára. Változik a világ, az emberek, az értékek...
Kívánom, hogy a problémák megoldódjanak, az életed egyenesbe jöjjön és újra itt legyél köztünk!!
Várlak!!!!

Makra Gabriella írta...

Kedves Orsi!
Nagyon-nagyon sajnálom hogy abbahagyod, mégha (remélem) csak átmenetileg is.
Remélem mielőbb rendeződnek a dolgok, és visszatérsz a sok-sok gyönyörűséggeddel. Addig is kitartást és mielőbb szeretnénk viszontlátni...
puszii

Liza írta...

Szia Orsi!
Sajnálom nagyon, hogy ilyen pontra jutottál, de remélem, hogy nagyon hamar megoldódnak a dolgaid és , hogy a gyöngyök is visszatérnek majd az életedbe!
Minden jót kívánok Neked és remélem hamarosan viszontlátunk majd!

Orsi írta...

kedves Orsi! Remélem, hamar rendbejönnek a dolgaid, és visszatérsz közénk!

Namata írta...

Kedves Orsi !
Gyönyörűek a munkáid , s így csendben engem is inspirálnak , gyönyörködtetnek .Köszönöm .Az egyik barátom azt mondta nekem , amikor nagyon rossz passzban voltam :"Soha ne azt nézd ami szétválaszt , hanem azt ami összeköt !"Sokszor eszembe jut azóta is .Hátha Neked is segít .
Várunk vissza !
Tündi

Réka írta...

Kedves Orsi!

Nagyon sajnálom, hogy egy ideig nem láthatjuk az alkotásaidat. Nagyon szeretem a munkáidat, a színeket, a formákat, engem is is gyakran inspiráltak.
Remélem hamar egyenesbe jönnek a dolgaid!

MICA írta...

Sajnálom. Nagyon. ...és azt is, hogy személyesen nem találkoztunk.
Sok sikert!
Mica

Las Cositas de Lyra írta...

I can only say that when you decide to return, here we are all waiting to welcome him. I wish that all your problems are solved. I do not see this world of pearls, without their creations.
A big hug!!!
Lyra

Rónai Beatrix írta...

Kedves Orsi!
Sajnálom, hogy itt hagysz bennünket! Kívánom, hogy alakuljanak jól a dolgaid!
Visszavárlak!
Bea

Erika írta...

Kedves Orsina! Nagyon szeretem az egyéni alkotásaidat, kreativitásodat! Hiányozni fogsz, kívánom, hogy rendbe jöjjenek a dolgaid!!:) Erika

Ilka írta...

Kedves Orsi!
Sajnálom, hogy így döntöttél, de remélem, hogy megoldódnak a problémáid,és kicsit kiszállva már másképp fogod látni ezeket a fájó dolgokat is. Tapasztalatból mondom, én is lassítottam tavaly, sok probléma miatt, de rájöttem, hogy hiányzik az alkotás és a reagálások egyaránt.
Nem azokra kell koncentrálni, akik bántanak, hanem azokra, akik szeretnek. Azokkal kell szorosabbra fűzni a kapcsokat, és nem szabad megfelelni akarni mindenkinek.
Remélem, hogy hamarosan feltöltődsz, és újra visszatérsz a szép munkáiddal. Ehhez kívánok sok erőt és sikert!

E írta...

Orsi! Teljesen megértelek, átérzem, hasonló okokból én sem gyöngyözöm már olyan örömmel, mint régen. De remélem, hogy úrrá lesz rajtad az alkotásvágy és legalább élőben láthatjuk addig is, amíg nem blogolsz újra.

BéKata írta...

Kedves Orsina, nagy megdöbbenéssel olvastam soraid. Iszonyúan fogsz hiányozni, el sem tudom képzelni, hogy ne alkoss egyszer újra. Megértem a döntésed, és tiszta szívemből kívánom, hogy jöjj egyenesbe, szedd össze lelked széthullt darabkáit, és hamarosan alkoss újra, hiszen ezt nem lehet teljesen feladni!! Nem, nem hiszem el, hogy végleg le lehet állni... Nagyon várlak vissza!!!!

Magdi írta...

Kedves Orsi!
Szomorúan könnyes szemmel olvasom, amiket írtál, nagyon sajnálom, hogy ekkora csalódás ért!! Remélem hamarosan megoldódnak a gondjaid és eltudod felejteni azokat, akiket el kell és vissza térsz hozzánk, mert sokan vagyunk akiknek nagyon fogsz hiányozni!!!! Sok erőt, kitartást, boldogulást kívánok Neked és várlak vissza!!!!

StR írta...

Szia Orsina!

Nekem is azon kevesek közé tartozol, akinek igazán szeretem a munkáit, olyan szívem csücske, és azt is tudom, hogy néha le kell állni, mást kell csinálni.
Nekem se megy mindig ez a blogosdi, néha el is tűnök hónapokra, de szerintem látunk még téged:)))
Sok sikert az igazi életededhez, találd meg ott is, amit keresel:))) aztán várunk vissza:)))))))

Schnappy írta...

Kedves Orsi! Nagyon sajnálom, hogy így döntöttél, a te blogod volt az egyik kedvencem! Nagyon szeretem a munkáidat, csodás alkotások születtek a kezeid alatt! És nagyon remélem, hogy a későbbiek folyamán fognak is!:)
Minden jót kívánok Neked, kitartást, és sok örömet a jövőben!
És remélem még hallunk rólad! :)

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Orsi!
Hasonlókat gondolok, mint a többiek, akik előttem írtak. Először nem hittem a szememnek, mikor láttam a post címét!
Én bízom abban, hogy aki egyszer megfertőződött a gyöngyitis-szel, az nem fogja teljesen feladni ezt a gyönyörű hobbit, annak pedig, aki ezt ilyen szinten műveli, vétek lenne.
Úgyhogy, most rendezd a dolgokat, pihend ki a sokmindent és aztán gyere vissza közénk.
Puszillak. Tündrüs

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Ja, és még annyi, hogy biztosan lesz forgalom a blogodon részemről, hiszen sokszor csak "elmegyek" hozzád és gyönyörködöm, ihletezem a munkáidból. Most azzal kell majd beérnem, ami van, bár a repertoárod így is gazdag és csodás.

Györgyi írta...

Kedves Orsi!
Én eddig csak egy csendes nézelődőd voltam. Remélem hamarosan rendeződnek a dolgaid és viszont látunk a gyöngyösvilágban.

romi írta...

Nagyon szeretek itt nézelődni Nálad,inspirálsz,szuper mintákat adsz nekünk,igazi gyöngyszem vagy!!!
Egy idézettel köszönök el,sikereket kívánok Neked!!!
Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.

A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.

(Andrew Matthews – Élj vidáman!)

Edit írta...

Kedves Orsi!
Nagyon sajnálom én is, hogy egy ideig(remélem csak kis ideig) nem gyönyörködhetem a szépségeidben.
Nagyon köszönöm a mintáidat, imádom őket. És szeretettel várunk vissza!

Csillus írta...

Sajnálom....nagyon!!!
Azt meg pláne hogy egy "rúgás" véglegesítette döntésed.Kívánom hogy az életed alakuljon úgy ahogy szeretnéd.Várlak vissza...!!!

tittike írta...

Kedves Orsi! Én is sokszor nézelődök nálad. Nekem is segítettél. Nem igazán tudom, milyen bántások értek, de sajnálom. Úgy látszik, még mindig igaz, hogy ember embernek farkasa, vagy hogy mi magyarok valahogy nagyon értünk hozzá, hogy ahelyett, hogy örüljünk a másik sikereinek, szép alkotásainak, inkább csak szapulunk. Köszönjük az eddigi inspirációkat, és remélem, hamarosan helyrekerül az életed minden téren. Addig pedig adjon erőt a sok pozitív hozzászólás. :) Szép napot!

Keka írta...

Várunk vissza! :) Tudod nálam Te vagy a legjobb!
http://www.youtube.com/watch?v=dLhk49HXfZY&feature=relmfu

Molnar Nusi írta...

Kedves Orsi!
Nagyon sajnálom, hogy így döntöttél, de megértelek. Igaz, hogy nagyon sokat nézelődtem blogodban, sokat tanultam tőled.
Remélem, "lelked darabkáit" hamar sikerül rendezned, és ha nem is ilyen intenzitással, de saját örömödre visszatérsz a Gyöngyös Világba.

Ami írta...

Kedves Orsi!

Sajnálom, hogy erre a döntésre jutottál, és remélem, hamar sikerül egyenesbe jönnöd! Sok csodát láttam eddig is Nálad, talán nem maradnak folytatás nélkül.

Ami

Timike írta...

Kedves Orsi.

Az egyik vagy a kedvenc gyöngyöseim közül, szívesen nézelődöm nálad még akkor is, ha nincs új bejegyzésed, meg nem tudnám hányszor néztem vissza a munkáidat egészen a kezdetekig.Csodállak azért amiket alkot, és persze köszönet a fantasztikus mintákért is.
Remélem ez a pihenés segít majd neked, én minden esetre, nagyon várlak vissza. Hiányozni fogsz.

Timike

Ilona írta...

Megdöbbenve és szomorúan olvastam soraidat, remélem döntésed nem végleges. Itt a nyár pihenj lazulj el és csak a pozitív élményeket tartsd meg!

Vervian írta...

Kedves Orsi!

Sajnálom, de megértem a döntésedet, mert mindenkinek jár, hogy önző legyen egy kicsit. :-) Hiányozni fogsz a színes-vidám alkotásaiddal!
Kitartást és sok sikert kívánok a továbbiakhoz. A gyöngyfűzés is olyan, mint a szerelem: fél szívvel nem lehet.
Én is felfüggesztettem már a gyöngyözést, mert belefásultam. De ki tudja, talán egyszer újra folytatjuk...
Minden jót kívánok.

Mónika

Flamingóvirág írta...

Nagyon sajnálom a döntésedet, sok szuper kis bejegyzésedet olvashattam el. Bár megértem az írottakat nagyon is. A fűzés mindig átsegít szerintem, csak fűzögess magadnak és természetesen várunk vissza

Farci írta...

Minden jót kívánok!

Panka gyöngye írta...

Jajj,Orsina!Annyira szomorú,amit írsz...Sajnálom,őszintén.Gombóc van a torkomban...Átérzem soraid minden szavát...Sajnos,anno én is hagytam eluralkodni magamon a sötét oldalt és már nem bírtam szó nélkül hagyni a sérelmeimet...De megértelek,hogy szeretnél visszavonulni,de azért hangot adni a hallgatásodnak ezzel a bejegyzéssel,hátha valakik észbe kapnak és magukba néznek!!!(...de sajnos,nem így lesz,dühönghetünk!!!)Írtad korábban,hogy nálad is telik a pohár,de mégis bíztam benne,hátha Te erősebb vagy nálam és túllépsz a gondokon...Sajnos,nem így lett!!Remélem sikerül rendezned az életedet és a sok biztató-,munkádat- tisztelő-,elismerő társadból tudsz erőt meríteni.Szomorú vagyok..Annyira keserűvé vált ez a gyöngyös-bolgos közeg...nem hittem volna,hogy ilyen rövid idő alatt két számomra közeli társamtól búcsúzok...Vigyázz magadra és ne légy sokáig távol!Panka

Maya írta...

Várunk vissza Orsika!!!

Előttem a lányok a legtöbb gondolatot leírták, ami megfogalmazódott bennem a soraidat olvasva.Arról, hogy mennyire kreatívak és inspirálóak a munkáid,és arról, hogy mennyi szépséget alkottál eddig (és remélem még fogsz is). Remélem és bízom benne, hogy rendeződnek a dolgaid és megnyugvást találsz ha nem a gyöngyözésben, akkor valami másban, Az a lényeg, hogy te jól érezd magad!! Azt ne feledd, hogy melletted vagyunk és szeretünk!!

Lakota mágia írta...

Kedves Orsi!

Nem tudom, mit is írhatnék... Kívánom, hogy megoldódjanak hamar a gondjaid, és gyorsan felejtsd el a rosszat, a szomorút!
A Te blogodat nem csak azért szeretem, mert gyönyörűszép ékszereket látok, a Te blogod tele van kedvességgel, szeretettel,..szükség van rá!!

..önző módon azt remélem, nem sokáig leszel távol!

Berjo írta...

Kedves Orsi!
Nagyon-nagyon szomorú vagyok én is, de tudom, hogy az életet úgy kell élni, ahogy Neked a legjobb.Most bizonyosan egy másfajta feltöltődésre, másfajta inspirációra, esetleg másfajta kreatív foglalatosságra van szükséged. És ez így van rendjén. Azért remélem, hogy ha nem is gyöngyösként (amit azért nagyon sajnálnék), de valamilyen alkotóként viszontláthatjuk a munkáidat. A fantasztikus kreativitásod biztosan megkeresi a megfelelő utat! Ehhez kívánok előbb jó pihenést,feltöltődést, aztán sikeres újrakezdést!!

Szikati írta...

Kedves Orsi!
Nehéz ilyenkor bármit is mondani!
Hidd el, nagyon fogsz hiányozni...
Remélem, hamar túljutsz a nehézségeken, és mielőbb viszontlátunk újra!

Edit gyöngyei írta...

Kedves Orsi
Köszönöm Köszönöm köszönöm és köszönöm Vissza várlak a gyönyörű ékszereiddel,kedvességeddel ,szereteteddel.

Tiszi írta...

Kedves Orsi!

Bevallom én is mindig megnéztem a gyönyörűségeidet ahányszor időm engedte. Sokszor csak nézelődni maradt időm, de mindig elrebegtem egy-egy "hú de gyönyörű" jelzőt, remélve, hogy az éteren keresztül eljut azért hozzád. Értem és átérzem azt az érzést ami miatt megírtad ezt a bejegyzést. De én próbálok pozitív maradni, hiszen tudom, hogy sokáig nem hagynak békén a gyöngyök. És semmi más nem fontos a gyöngyös berkegben mint az, hogy alkoss. A rosszindulat, a bántások, stb. mind elmegy-elmúlik egyszer. Az alkotás öröme örök! Kívánom, hogy hamar visszatérjen beléd ez az öröm!!! Addig is sok pozitív gondolat erősíti a lelked. :) Azok is, amiket itt küldünk neked!
Puszi
Tiszi

CsendesKata írta...

Kedves Orsi!
Én is elszomorodtam a bejegyzésed olvasásakor, remélem hamar egyenesbe jössz!
A munkáid igazán gyönyörűek,igényesek, választékosak - gondolom az életed is ilyen kell legyen!
Nagyon várunk vissza mindannyian!

Mézesmama írta...

Kedves Orsi!
Nem tudok mit írni...legalábbis olyat nem, amit mások már előttem ne mondtak volna el! Én hiszem, hogy van visszaút...és ha a magánéleti problémák megoldódnak....márpedig megoldódnak....minden más megvilágításba kerül...ezért most azzal foglalkozz...és siess vissza!
Mi itt leszünk...és várunk!

Alma írta...

Kedves Orsi!

Tiszteletben kell tartani döntésed,még ha hiányodat mi is megszenvedjük- a szépségeidet nézegetve a felüdülés- örömködés perceinek hiányában.
A lelked bolyongása kitérő utat mutat most neked, de biztos vagyok benne,hogy tudod,hogy hol van a Te helyed és mi az utad.
Ilyen tájt a vélt vagy valós sérelmek is felerősödnek.. ezt ne feledd.
Már is látom magam előtt a szép színes lelkű Orsit- a legújabb bogyója mögött-amivel meglep majd bennünket újra!

Gabessz írta...

Kedves Orsina! Végtelenül sajnálom a döntésedet, de együtt érzek veled és remélem hogy ha majd rendbe jönnek a dolgaid akkor visszatérsz! Igazi felüdülés volt nálad gyönyörködni az alkotásaidban! Nagyon szeretem az egyedi alkotásaidat, a kreativitásodat, a színvilágodat! Vigyázz magadra és várlak vissza!

Ibcsi írta...

Drága Orsi! Nagyon szomorú szívvel és +döbbenten olvastam a búcsúdat! Azt gondoltam, ez nem lehet igaz!!!
Többszöri elolvasás után gondoltam, hogy ilyen mégis van! :((( Nagyon sajnálom, hogy nem fogom látni az általad alkotott gyönyörűségeket a blogodon és nem irígykedhetek, hogy nekem ilyen MIÉRT NINCS? És nem írhatom le, hogy ez HDGJ lett!!! Persze +értelek, hogy sorozatos csalódások után kicsit belefáradtál és a kedved sem a régi: Pláne, ha a valós életedre is jobban kell koncenrálnod... DE: Te 1 nagyon stramm lány vagy, azt gondolom, hogy hamarosan jobban alakulnak a dolgaid, és hiányozni fog a gyöngyfűzés, az alkotás, nem is beszélve a gyöngyös személyesen ismert, ill. " csak" a blogodon kapcsolatot tartó, vagy csak csendesen szemlélő barátaidról,
" rajongóidról".... Mert látod: Ők is nagyon sokan vannak! :))))D Tisztességesek, és lehet, hogy kevésbé....DE: Rájuk is őrületes hatással vagy!! :))
Még 1x: Nagyon szurkolok, hogy ez az időszakod minél hamarabb elmúljon, és újra láthassunk és olvashassunk a blogodon!!! Soxor puszillak!!! És nagyon várlak vissza, mert hiányozni fogsz!!! :)D

Caori / Eszti írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Orsi írta...

Köszönöm szépen Mindenkinek a kedves szavakat, és azoknak is köszönöm, akik privátban írtak. Bevallom, sokszor könnybe lábadt szemekkel olvastam soraitokat (Ágién és Katién meg nagyot nevettem :) ), köszönöm, kellett ez most a lelkemnek.
Most így pár nap elteltével már jobban vagyok kicsit, és már a világot és szebb színben látom, de még mindig úgy érzem, hogy kell ez a szünet a saját dolgaim miatt.
Abban teljesen igazatok van, hogy nem a rosszra, a negatívra kell koncentrálni hanem azokra akik szeretnek (köszönöm a szép idézetet is), és a vicces az, hogy én is tanácsoltam már pontosan ugyanezt, csak hát amikor az embert megbántják, akkor kicsit nehéz. De igen, remélem, hogy minden rossz elmúlik egyszer és remélem, hogy egyszer mindent feledve és újra örömmel fogok tudni ide jönni. Miattatok mindenképp! :) Köszönöm!

Manna írta...

Szomorúan olvastam ezt a bejegyzést. Rendszeresen jöttem ide nézelődni, még amikor nem volt blogom akkor kezdtem el nálad nézelődni, szerettem munkáid és bár nem sűrűn szóltam hozzá a bejegyzésekhez de a háttérből mindig nagyon szívesen nézegettem a munkáid. sajnálom és remélem hamar megoldódnak a problémáid és visszatérsz. A jövőben pedig ne foglalkozz olyan emberekkel akik rosszindulatúak. Kár, hogy a gyöngyös világban is egyre több ilyen ember van, pedig ennek egy összetartó és kedves közösségnek kéne lennie. Azt hiszem sok gyöngyös lány nevében írom azt, hogy várunk vissza minél előbb :)

Váczi Zsuzsanna "Zsuzska" írta...

Szia!
Visszavárlak!
Sok sikert és optimizmust kívánok!
Puszi
Zsuzska

POÉ írta...

Kedves Orsi !
Nehéz bármi okosabbat hozzáfűzni az előttem szólókhoz! Nagyon meg tudom érteni a döntésed, hisz én is éreztem már hasonlóan. Remélem azért, ha lecsengenek a dolgok újra csodálhatjuk a remekműveidet!Addig is gyakran visszanézegetem a sok szépséges ékszered, mert ezek tőled olyan szépségesek!(A műveid visszatükröznek téged, mert az alkotás szépsége belülről fakad, én ezt szeretem-szerettem benned !)
Minden jót kívánok!

Mia írta...

Kedves Orsina!
Szomorúan olvastam soraidat, ahogy anno Pannkáét is, egyik kedvencem vagy Te is!
MIért van az, hogy mindig azok bántódnak meg legjobban, akik abszolúte becsületesen, lelkesen, szívvel-lélekkel csinálnak valamit? Nyilván a kérdésben benne van a válasz, nem is feszegetem tovább... :(
Én mindenesetre kitartást kívánok Neked, mielőbb oldd meg a gondokat, hogy jobban érezd magad újra! (maximálisan megértem, amit a magánéleti gondokkal kapcsolatban írtál, szerintem ez is betette azt a cseppet a pohárba, ilyenkor az ember mindig érzékenyebb.) Remélem, hamarosan túllépsz rajta, és pár hét múlva újra látunk Téged és gyönyörű munkáidat!
Szokták mondani, nem számít mit mondanak, az számít ki mondja.... talán találó lehet! ;)
Minden jót, várlak vissza!

Erga írta...

Drága Orsi!
Mit látnak szemeim az nem lehet, hogy Te ne alkoss, mert nagyon fognak hiányozni a szépséges ékszereid a gyönyörű színeid. Hidd el sokkal többen vagyunk akik szeretünk, imádjuk a munkádat és értékeljük a segítségedet. ( mert az biztos,hogy nekem is mindig, azonnal önzetlenül segítettél)Aki meg ezt nem értékeli és arra se képes, hogy egy köszönömöt mondjon, annak nyugodtan meg kell mondani, hogy mekkora bunkó, tapló egyén, hidd el utána sokkal jobban fogod magad érezni. Magánügyi problémádat pedig kívánom, hogy minél hamarabb tud rendezni!
Orsika pihend ki magad és én várlak vissza Téged és gyönyörű ékszereidet!!! Puszillak.

Susan írta...

Remélem visszaesö vagy,:-)) és újra gyönyörködhetek majd az ékszereidben.
Kivánok neked eröt a problémáid megoldásához.
Üdvözlet / Zsuzsa

GBriell írta...

Kedves Orsi!

Nem régen vagyok a gyöngyös világban, de a te alkotásaidat azonnal felfedeztem, mert olyan "Orsinásak":) Nagyon sajnálom, hogy sok rossz tapasztalatod volt még ebben a zárt világban is. Remélem minden gondod hamar megoldódik, a rosszat elfeleded és csak a kedves szavakra emlékszel és alkotsz még nekünk, magadnak gyönyörűségeket. Egy kedvenc idézetemet szeretném veled megosztani.
"Hagyd hát a vízre magad
vigyen, amerre visz.
A zátony elkerül
jó helyre visz a víz.

Figyeld a madártollakat
partján a buborékokat
merre menned lehet
arra segíts magad.

Feszíts könnyű vitorlát
madarak mellet
menj el csöndesen.

örvény alatt a sziklát elkerüld
utad hogy jó legyen
utad hogy jó legyen".
/Albert Zsuzsa: Lehet/

Káli Gopika írta...

Kedves Orsi! Csak most olvasom, hogy mi történt.... és csak egy "kicsit" vagyok szomorú, mert tudom, hogy visszatérsz! Örülök, hogy máris jobban vagy! (:-)))))))).
Kívánok sok erőt a problémáid megoldásához! A versenyt pedig ne add fel!!! Elsősorban magadért ne!!! Képes vagy rá!!! Hiszen minden karmikusan determinált!(:-)

Ági írta...

Orsika,

Néééézd mennyien várnak vissza, köztük vagyok én is :) hiányozni fognak a gyönyörű munkáid, mert bizony sokszor te inspiráltál engem, de remélem a blogocskád marad, és nézegethetem a régi szépséges munkáidat addig is, amíg nem hozakodsz elő újabb álomszép alkotásokkal.
Szóval én remélem, hogy vminek a vége (vagy egy kis szünete) vmi másnak, vmi jónak, vmi újnak a kezdetét fogja jelenteni, szívből kívánom ezt neked!
Én várni fogom a csodákat .. az már biztos :)
Puszillak.

Red Tulip Angie írta...

Orsi, szívből kívánom, hogy minél előbb megoldódjanak a gondjaid. Várom én is a gyönyörű ékszereidet, és ha lehet, ne mondd le a versenyt. Minden jót kívánok neked :)

Orsi írta...

Köszönöm szépen, aranyosak vagytok!
Ez a vers pedig gyönyörű és nagyon találó... :) Köszönöm!

almona írta...

Kedves Orsi!
Én is megdöbbenve olvastam soraidat, nagyon fognak hiányozni a munkáid, sajnálom, hogy így kellett döntened!

Kívánom, hogy minél hamarabb rendeződjenek a dolgaid, és visszatérj közénk. Én biztos vagyok benne, hogy Te nem tudsz végleg leállni, akiben ennyi kreativitás, szépérzék van... ki kell fejezned és megmutatni a világnak. Szerintem tele van a fejed ötletekkel, amik még megvalósításra várnak. Ne hagyd őket elveszni! És nagyon kell a lelkednek a sikerélmény, amit az alkotás ad!

Várlak vissza az inspiráló gyönyörűségeiddel!
Puszi

babuci írta...

Kedves Orsi!

Mindent leírtak előttem már. Én is csak azt tudom tenni, hogy várom a visszatérésed.
Ne felejtsd nagyon-nagyon-nagyon sokan szeretnek.

Puszi

Pósa Andrea írta...

Kedves Orsi!

Nagyon sajnálom, hogy elfáradtál/belefáradtál. Én is nagyon szeretem a munkáidat, és hiányozni fognak a színek, a formák, amik az ékszereidre jellemzőek. Remélem, hogy hamarosan visszajössz. Találd meg a lelki békédet, pihenj, töltődj fel! Várunk.

Kitti írta...

Várunk vissza Orsi! Kívánom, hogy rendeződjön minden az életedben! Szerettem a munkáidat, biztosan visszajárok nézegelődni még!

kataka írta...

Kedves Orsi!

Megdöbbenten olvastam, hogy itthagyod a gyöngyös világot. Nagyon bízom benne, hogy egyszercsak jön egy "villámcsapás" és visszatérsz közénk! Én általában csak csendesolvasó és nézelődő voltam, sokszor kaptam kedvet egy-egy ékszer megfűzéséhez a munkáid nézegetése során.
Sok kitartást kívánok, az életben mindig jön jó a rossz dolgok után, ÍGY KELL LENNIE!!!!

Orsi írta...

Köszönöm nagyon!!!

Pálfalvi Zsuzsa írta...

Látom a sok kedves bejegyzést, sokunknak fogsz hiányozni, de biztosan csak kicsi pihenésre van szükséged és hamarosan ismét itt leszel. Kellemes kikapcsolódást, várunk vissza!!!!

Évi írta...

Kedves Orsi!
Csak most olvastam a bejegyzésed.
Megdöbbentem...
Remélem mihamarabb, kipihenve, felfrissülve és őrületesebbnél őrületesebb ékszerekkel térsz vissza közénk! Az ékszereid rám mindig inspiráló hatással voltak, vannak és remélem lesznek is!
Puszi
Évi

Kaszás Ildikó írta...

Orsi !!!!
Én nagyon lemaradva de szeretnék írni neked pár sort !!!!
Én is tiszteletbe tartom a döntésed de nagyon rossz volt olvasni a búcsúzásodról ! Ez mindig olyan fájó dolog és talán nem is kell búcsúzni csak elköszönni !!!
Kérlek egy idő múlva ha kicsit pihentél térj vissza mert visszavárunk mi kicsi gyöngyösök is, mert szeretünk téged a kedvességedért, szerénységedért, figyelmességedért és a teljes pozitív személyiségedért !!!!
(És talán a sok kicsi biztató gyöngyös felér azzal hogy az alkotás szunnyadó kis parazsát újra fellobbantsa és meg újult erővel csodákat fűzzél mindannyiunk örömére !!!!!!!)
Olyan igazi kedvesség, nyugalom és báj áradt ki a blogodból a csodás gyöngy ékszereidet nézegetve !!!!
Próbálj pozitív és kellemes dolgokkal feltöltődni és ne törődj mással, csak magaddal és azokkal akik a legfontosabbak számodra !!!
Tiszta szeretettel : Ildi

kandy írta...

Drága kicsi csillag!
Csak most olvastam a bejegyzésed, mert én már lassan egy éve kivonultam (szó nélkül), blogokat is csak nagyon ritkán nézegetek, így most láttalak meg!
Jaaaajjj, de nagyon sajnálom! Te egy igazi kis tündér vagy, ez biztos! A bántásokat nem is értem, de próbáld gyorsan elfelejteni őket! Biztos, hogy ne érdemelted meg őket.
Ha bármiben tudok segíteni (régebben többet beszélgettünk, az igaz), akár csak két szóval is, szóóóóólj!!!
Nagyon sok puszi neked, kincsecske!

Orsi írta...

Nagyon szépen köszönöm, tündérek vagytok! Sokat javítottak a hangulatomon ezek a kedves üzenetek, már sokkal-sokkal jobban vagyok, köszönöm!!!

Kaszás Ildikó írta...

Örömmel olvasom hogy sokkal jobban vagy !!!!
Gondolok rád és hiszek még abban hogy tudunk egymásnak segíteni !!!
Most is megkönnyeztem a megjegyzésedet olvasva !!!!
További szép nyarat neked és töltődj töltődj !!!!!

Vinjuleve írta...

je suis désolée
beaucoup de courage
bisous

Orsi írta...

Köszönöm Ildikó!

Merci beaucoup Vinjuleve!

Monka74 írta...

vissza-visszanézek, reménykedve, hogy újra alkotsz:)az egyik nagy kedvencem vagy a gyöngyösök között, és nagyon drukkolok:)

Orsi írta...

Nagyon szépen köszönöm, egyenlőre sajnos még nem tért vissza az alkotási-blogolási kedvem, de remélem, hogy fogok még jelentkezni. :)

Rita patchwork munkái írta...

Kedves Orsi! Meglepődtem a bejegyzéseden, és szomorúsággal töltöttek el soraid. Bár nem vagyok nagy bejegyzés írogató, időm sincs erre, de én is sokat gyönyörködtem az alkotásaidban. Sokunkat inspiráltál formáiddal, színeiddel, ezt köszönöm én is neked. Remélem hamarosan rendeződnek mindennapjaid, ihletet kapsz, és újból nekikezdesz az alkotások sorának. Addig is sok szép napot kívánok.

Cristina írta...

No concibo un mundo de bolas sin Orsi pero si es una decisión irrevocable, adelante.
Todo mi apoyo en estos malos momentos. Aquí seguiremos esperando tu regreso.
Ya ves la cantidad de gente que está contigo, ojalá sirva de algo.
Un abrazo!!!

Orsi írta...

Köszönöm Rita!

Muchas gracias Cristina!