2012. február 14., kedd

Brutálvastag csokis perec

Pont az előző bejegyzésben panaszkodtam ihlethiányra, és tulajdonképpen ez így is van, mert nem sok ékszer került ki a kezem alól ebben az évben, és nincs sok kedvem fűzni, de most végre csoda történt és mégis tudtam alkotni, ráadásul olyat, amit már régóta szerettem volna. :)



Inspiráció: Patrizia Tager, Babra, Kriszta.
Thank you! Köszönönöm!
A szuper fimo cabochon-t pedig Éci készítette nekem még régebben, most megtalálta a helyét, köszi ismét!

2012. február 9., csütörtök

Isis

Mostanság ismét visszaestem az ihlettelenség állapotába sajnos, nem igazán van kedvem fűzni, de biztos vagyok benne, hogy sok egyebek mellett ehhez a hideg télnek is köze van, már nagyon nehezen viselem.
Ezt a karkötőt egy kedves barátnőmnek fűztem még tavaly, de csak nemrég tudtam odaadni neki, így most mutatom meg.
Köszönöm Gabinak az inspirációt, ugyanis az ő csuklóján tetszett meg annyira, hogy megfűzzem. :)

Pattern: Bibiche. Thank you!

2012. január 30., hétfő

Várom a tavaszt!

Az egyik kedvenc virágos felsőmhöz készült ez a bohókás nyaklánc, mert soha nem tudtam hozzá semmit sem felvenni. Alapesetben nem hiszem, hogy valaha megvettem volna ezt a sárga delicát, de így már tetszik. :) Még egy kis gyűrűre is futotta belőle.





Poppy flower: Kerrie Slade (Bead Magazine 14)
Tigris beaded bead: Charl'Stone 5
La Madome ring: Peetje
Thank you all!

2012. január 26., csütörtök

Megérkezett...

...a nyereményem Vicától! :)))) Akkora szerencse ért, hogy én voltam az egyik nyertes a játékán nemrég, és a 3 lehetséges nyeremény közül az általa készített gyűrűt választottam, ugyanis nem hagyhattam ki, hogy egy eredeti DeEva ékszer tulajdonosa legyek! :)
Ma érkezett meg (vagyis tegnap :)) és le sem vettem egész nap, odáig vagyok érte teljesen!
Köszönöm szépen még egyszer!


2012. január 12., csütörtök

Horgolt krumplis :)

Ezzel a nyaklánccal foglalatoskodtam mostanság, eltartott egy darabig míg meghorgoltam. :)
A "krumpli" persze nem krumpli igazából, hanem egy trópusi pálmafa magja, a Tagua. (Köszönet érte Zsuzskának és az előző bejegyzésben lévő virágért is!)




Díjakat is kaptam nemrég, mégpedig Marcsitól, Marillától, Ildikától, Csillától, Andreától, Tündétől és Micától, nagyon köszönöm Nektek!
3 dolgot kellene írni magamról, de régebben elég sok dolgot leírtam már (például itt és itt, valamint könyvekről, filmekről, ételekről és a táskám tartalmáról :)), és most nem jut az eszembe semmi egyéb.
Talán egy dolog, amit szerintem még eddig sosem írtam le, mégpedig hogy miért is lett a blogos nevem Orsina (ugye én Orsolya vagyok és Orsinak becéznek többnyire). Réges-régen egy a mai napig nagyon kedves barátnőm mondta nekem először, hogy az Orsolyát Orsinának is szokták becézni, és utána mindig így hívott engem, ezért lett itt ez a nevem.

2012. január 2., hétfő

Az első...

...bejegyzésem 2012-ben és az első bőrös karkötőm (mármint amit én készítettem). :)

Szeretnék Mindenkinek nagyon boldog, szerencsés, gyöngyökben gazdag Új Évet kívánni!
Happy New Year!

2011. december 28., szerda

Ismét hímeztem

Ígérem nem ragadok le ennél a formánál, de volt még egy fém medálom és Enikőtől kaptam ezt a türkiz cabochon-t (Köszönöm szépen itt is!) így szinte adta magát a dolog. :)




2011. december 24., szombat

2011. december 20., kedd

Téli karkötők

Nagyon rég készültek, teljesen el is felejtkeztem róluk, ami talán nem is baj, hiszen ezek miatt a hideg árnyalatok miatt igazából most van aktualitásuk.



Guinevere Cuff: Heather Collin. Thank you!
Cápa: Zsuzska. Köszönöm!

2011. december 13., kedd

Téli napsugár

Gyönyörű Golem Studiós kerámia cabochont nyertem Kriszta játékán nemrég, örültem is neki elmondhatatlanul és még egyszer köszönöm itt is! Aztán meg agyaltam, hogy mi legyen belőle, inkább nyaklánc felé húzott a szívem és az is lett végül. Nem akartam túlbonyolítani, hisz a medál már önmagában is elég dekoratív, végül ilyen lett:



Szeretem nagyon. :)

2011. december 8., csütörtök

Maradékfelhasználás



Maradék delicákat és egyéb gyöngyöket próbáltam felhasználni saját kútfőből.

2011. december 2., péntek

Meglepi...





...mert megérdemlik! :))

2011. november 27., vasárnap

Unakitos szettesítés


Elkészült a Tilatilla karkötőben is, a hímzett nyakláncomhoz passzoló színekben.
Minta: Vezsuzsi. Köszönöm!

2011. november 23., szerda

Pankától kaptam!

Én is egy karkötőt néztem ki, bár alig bírtam választani Panka szépségei közül, de nagyon megtetszettek a bőrös karijai, és egy ilyenre esett a választásom. Minden más részletet Pankára bíztam, mert tudtam, hogy akármit csinál, az fantasztikus lesz és igazam is lett! :))
Nézzétek ezt a csodát, hát majd' elájultam, amikor kibontottam a csomagot! Ráadásul Panka olyan tündér volt, hogy titokban egy egész szettet fűzött nekem, meg is fenyegettem érte, hogy ezt még vissza fogja kapni, mert ez így nem igazságos!!!! :)
Köszönöm szépen itt is Panka, örömmel fogom hordani őket, odáig vagyok értük!!!! :))