A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hímzett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hímzett. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. november 1., szerda
2014. november 6., csütörtök
Első Shiborisom :)
Egy nagyon kedves barátnőmnek készítettem ezt a meglepi Shibori selymes karit. :) Imádja a giga karikat, és a színvilágot is próbáltam az Ő ízlésének megfelelően kialakítani. Örült neki! :)
2013. július 3., szerda
Életjel :)
Sziasztok!
Nagyon rég posztoltam már, így szerettem volna egy kicsit jelentkezni (bár tudom, hogy a blogolás a facebook térhódítása miatt eléggé leáldozóban van).
Szóval, minden rendben van körülöttem (nagyon is), csak jelenleg kissé más lett a fontossági sorrend az életemben és a gyöngyözés háttérbe szorult, de igyekszem majd lassan újra tűt venni a kezembe, mert túl sok gyönyörű gyöngyöm van még itthon. :)

Valamint szeretném én is megemlíteni, hogy volt május végén egy DeGyöngyös kiállítás a Kovács Pál Művelődési Központban Tiszafüreden, melyért nagy köszönet illeti a fő szervező Zám Ildikót és köszönöm szépen még a Lánykáknak is a rengeteg segítséget (én sajna nem tudtam részt venni rajta személyesen, csak az ékszereimmel). Összesen 263 ékszerünket lehetett megtekinteni, íme néhány fotó az eseményről:
A terem.
Az én sarkocskám. :)
Azért mutatok is valamit, bár ezek még tavaly készültek, de ide még nem kerültek fel. Patrizia Tager ihlette bőrös karkötők, melyeken a kabosonok a szívem csücskei. Az első tűzzománc mandalát egy nagyon kedves lánytól, Anitától kaptam (köszönöm!!!), a második fimo korongocskát pedig Moonsafari Ági készítette a kérésemre (szintén köszönöm!!!). :)
2013. február 10., vasárnap
2013. január 25., péntek
Variációk tejcsokis bőrre és Golem kabosonra
A cím szerintem elmond mindent. :)
Ja, szerintem észrevehető, hogy a sárga szín a kedvenceim közé került.
Ja, szerintem észrevehető, hogy a sárga szín a kedvenceim közé került.
Tudom, hogy ez egy kicsit rikító, de nekem valamiért nagyon bejövős. :) Már nagyon hiányzik a jó idő és a napsütés.
Inspiráció: Patrizia Tager. Thank you!
Hozzávalók: Egyedigyöngy. Köszönöm!
2012. október 22., hétfő
Anita ajándéka
Nemrég a másik nyertesem, Anita is megkapta végre a nyereményét, ugyanis sikerült találnom olyan fémkorongot, amilyen az előző ilyen típusú hímzettjeimben van, így el tudtam készíteni ismét ezt a formát az Anita színvilágában, mivel erre a nyakláncra vágyott. :)
Viseld egészséggel Anita!
Viseld egészséggel Anita!

A két szépséges óceánjáspis kaboson Enikőtől van, nagyon szépen köszönöm! :)
2012. szeptember 10., hétfő
Életjel
Sziasztok!
Már az előző bejegyzés kommentjeinél is írogattam, de írok itt is külön, mert olyan sok kedves és aggódó üzenetet kaptam/kapok, hogy szeretnék egy kis életjelet adni.
Szóval: köszönöm Nektek, hogy vagytok, hogy jöttök, hogy írtok, hogy vigasztaltok, hogy támogattok, hogy erőt adtok, hogy visszavártok, hogy szerettek...köszönöm!!!
Az elmúlt hónapokban hegedtek a sebek, jobban vagyok kicsit és ezt Nektek is köszönhetem. Sokat gondolkodtam, olvasgattam a soraitokat itt és a mail fimókomban is, és teljesen igazat adok Nektek abban, hogy nem arra a pár emberre kell figyelni, akik bántanak, hanem arra a sokra, akik szeretnek. Nagyon jót tettetek a lelkemnek és nem bántam meg, hogy kiírtam magamból azt, ami a szívemet nyomta (mégha konkrét példák nélkül is), hisz nagyon szomorú voltam, az önérzetemben bántottak meg, de nem én voltam az első aki ezt megtette és szerintem nem is én leszek az utolsó.
Az alkotás sem megy még úgy, mint régen (de azért mostanság már több kedvem van, mint az elmúlt időszakban), mert a privát gondjaim még mindig megvannak, és épp emiatt bármennyire is szerettem volna, de sajnos a versenytől is visszaléptem, vagyis átadtam a helyem valakinek, aki részt tudott venni rajta. Akármennyire szerettem volna megcsinálni, teljesíteni, nem a megfelelő életszakaszban kaptam ezt a nagyszerű és rendkívül megtisztelő felkérést, és sajnos nem tudtam kellőképpen koncentrálni rá. Talán majd egyszer máskor, ha rendben lesz a lelkem és a körülöttem lévő dolgok is. A magyar lányoknak mindenesetre gratulálok, fantasztikus alkotások kerültek ki a kezeik alól!
Amit megmutatok most, az az előző bejegyzésben megemlített cserebere ékszer. Hónapokkal ezelőtt ismét cserét beszéltünk meg Andreával. Ő egy bőrös karit szeretett volna tőlem én pedig egy medálkával szetté egészítettem (alsó kép). Amit én kértem, és kaptam is, azt pedig itt láthatjátok szintén (ugye milyen gyönyörű?). Köszönöm szépen Andrea, imádom őket!
Igyekszem ismét alkotgatni (rehabilitálódni), és jelentkezni újra.
Ja, és nagyon köszönöm a Beads Perlesnek, hogy gondoltak rám és más fantasztikus magyar gyöngyöslányra, kedves meglepetés volt!

Karkötő inspiráció: Patrizia Tager. Thank you!
2012. április 11., szerda
Ajándék...
...Annának. Mivel vele egyeztettem előbb, az ő nyereménye készült el hamarabb, íme. :) A feltétele csak annyi volt, hogy valami hímzett nyaklánc legyen, egyébként minden rám volt bízva, engem pedig még mindig a gombbehúzás tart lázban, no meg az ásványok, így készült el ez a térképjáspisos nyaklánc. Viseld egészséggel Anna!
2012. március 27., kedd
Vintage és romantika
Régóta érdekelt már a gombbehúzás technikája, az utolsó lökést Viki barátnőm adta meg hozzá, akitől szép anyagokat is kaptam, köszönöm! :) Lesz még ilyen ékszerem az tuti, mert nagyon tetszik!
Nézzétek el légyszi, hogy sajna nem mindegyik kép sikerült jól, felhős az idő nálunk és a szél is nagyon fúj, szóval elég nehezen tudtam csak fotózni, ja és persze azt is mindig már csak a képeken veszem észre, ha valamelyik gyöngy esetleg nem úgy áll, ahogy én szeretném...

Legfőbb inspirációként pedig mindenképp Patrizia Tager gyönyörű hímzett ékszereit említeném meg. Thank you!

Legfőbb inspirációként pedig mindenképp Patrizia Tager gyönyörű hímzett ékszereit említeném meg. Thank you!2012. február 29., szerda
Ismét bőrös, ismét szettesítés
A legutóbbi kedvenc hímzett nyakláncomhoz elkészült végre a karkötő is.

Inspiráció: Patrizia Tager. Thank you!
2012. február 14., kedd
Brutálvastag csokis perec
Pont az előző bejegyzésben panaszkodtam ihlethiányra, és tulajdonképpen ez így is van, mert nem sok ékszer került ki a kezem alól ebben az évben, és nincs sok kedvem fűzni, de most végre csoda történt és mégis tudtam alkotni, ráadásul olyat, amit már régóta szerettem volna. :)

Inspiráció: Patrizia Tager, Babra, Kriszta. Thank you! Köszönönöm!
A szuper fimo cabochon-t pedig Éci készítette nekem még régebben, most megtalálta a helyét, köszi ismét!
2012. január 2., hétfő
Az első...
...bejegyzésem 2012-ben és az első bőrös karkötőm (mármint amit én készítettem). :)
Szeretnék Mindenkinek nagyon boldog, szerencsés, gyöngyökben gazdag Új Évet kívánni!
Happy New Year!
2011. december 28., szerda
Ismét hímeztem
Ígérem nem ragadok le ennél a formánál, de volt még egy fém medálom és Enikőtől kaptam ezt a türkiz cabochon-t (Köszönöm szépen itt is!) így szinte adta magát a dolog. :)

2011. november 27., vasárnap
Unakitos szettesítés

Elkészült a Tilatilla karkötőben is, a hímzett nyakláncomhoz passzoló színekben.Minta: Vezsuzsi. Köszönöm!
2011. november 20., vasárnap
Első hímzett medálom
Na jó, kicsit pontosítok, ez az első vállalható hímzett medálom. :) Régebben 2-3 alkalommal próbálkoztam már a hímzéssel, hogy az alapöltéseket elsajátítsam, de aztán vagy nem tetszett a végeredmény, vagy be sem fejeztem, később pedig lebontottam (mint a Bodán elkezdett hímzett medálomat is). Nem is terveztem mostanában, hogy komolyabban elmélyedek benne, mindig csak "tologattam", hogy majd egyszer... Aztán nekiültem ennek a nyakláncnak, elkészült a láncrész, összeszereltem a fém medállal, és tudtam, hogy valamit szeretnék az aljára, de akárhogy agyaltam rajta, hogy mit fűzzek hozzá (az unakit cabochon volt a kiindulópont), folyamatosan csak a hímzés gondolata kúszott be a lelki szemeim elé. :) Így végül megadtam magam, és ez lett belőle. Határozottan tetszik, és a hátuljára is büszke vagyok. :))

Köszönöm Enikőnek az alapanyagokat! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)