2010. március 8., hétfő

Blogszülinap és játék!

Bizony, bizony, ma van egy éve, hogy elkezdtem blogot írni és ezt szeretném egy játékkal megünnepelni! Van kedvetek? :)

Előtte viszont pár szó és szám erről az egy évről: szóval, mára már túl vagyok rég a 100. bejegyzésen, egy megtisztelő interjún, 118 rendszeres olvasó gazdagít, és bár a látogató-számlálót csak 5 hónap után tettem ki és még úgy 1 hónap eltelt, mire észrevettem, hogy rosszul van beállítva :), de ez alatt a fél év alatt kb. 18.000-en látogattatok meg (akkor 1 év alatt 36.000? :D) 68 különböző országból. Nagyon sok kedves alkotótársat ismertem meg (van akit egészen közelről), és az sem titok, hogy itt Debrecenben alapítottunk egy kis gyöngyfűző klubot (rendkívül szuper a csapat!).
Köszönöm, hogy jöttök, köszönöm a kedves szavaitokat, (szerencsére negatív tapasztalatom nem nagyon volt), és én is mindig igyekszem viszonozni őket.
Nagyjából kialakult a stílusom is (az elején még nem igazán tudtam mi a legtesthezállóbb számomra), a kedvenc technikám a peyote, a kedvenc gyöngyöm a delica és ugyanúgy szeretek mintából dolgozni, mint saját ötleteket megvalósítani. :)

Akkor most jöjjenek a játékszabályok:

1. Hagyj kommentet erre a bejegyzésre március 20. éjfélig.
2. Tedd ki a fenti képet a saját blogodban és linkeld be a felhívást.
3. Március 21-én sorsolok a kommentelők között és a szerencsés nyertes ajándékot kap tőlem!

Várok mindenkit szeretettel!

76 megjegyzés:

Petra írta...

Szia! Gratulálok és Boldog Blogszülinapot kívánok!!! :D
Szerencsésnek érzem magam, hogy a kezdetektől nyomonkövethettem a blogod és a jövőben is követni fogom! :)
Természetesen jelentkezem a játékodra!!! :)

Rhyselaine írta...

Szia!
Először is gratulálok ehhez az alkalomhoz!
Micsoda számok, mennyi rendszeres olvasó... Nem kicsit irigykedem! :)
Na de a lényeg, hogy a játékod ki nem hagyhatom!
További szép napot!:)

Gabriella írta...

Szia!

Én is szeretnék gratulálni a szülinaphoz és a sok gyönyörű alkotásodhoz! Remélem, sokáig gyönyörködhetünk még a szebbnél szebb ékszerekben!
Nagyon szeretnék nyerni egy igazi Orsinás ékszert! Remélem, most sikerül! :)

Méri írta...

Gratulálok az évfordulóhoz!Igen, nem véletlenül alakultak így ezek a számok!Nagyon szép dolgokat készítesz,érdekes és kedves egyéniség vagy, jó hozzád látogatni!Természetesen én is jelentkezem a játékra, ki nem hagynám!Alkoss még sok szép csodát

Panka gyöngye írta...

Gratulálok!Boldog blogszülinapot és további sok érdeklődőt kívánok!

Hermike írta...

Szia, szia:-)
Én is gratulálok:-)
És én is szeretnég gratulálni:-)
és jelentkezni a játékra:-)

Petra írta...

Boldog blogszülinapot! :)
Nagyon kedvelem az ékszereid és ha fűzéshez ötletet keresek, sokszor jövök ide nézelődni. Csak így tovább! :)

[csé:jé] írta...

Boldog blogszülinapot! Gratulálok a sok látogatóhoz és a fantasztikus ékszerekhez! Kívánok még sok alkotással teli évet!

N Zsuzsa írta...

Boldog blogszülinapot! Sok-sok szépséget készíts még, s mutasd meg nekünk!!

kirszti írta...

Hát boldogat :) tudod, hogy nagyon szeretem az ékszereid és még jobban szeretném, ha nekem is csinálnál :D

Panka gyöngye írta...

Köszönöm Én is a jókívánságodat!Helyes,kedves csajszi vagy,és ez blogon keresztül is érezhető:)Szerintem ezért is jövünk gyakran.Szereti az ember a jót befogadni:)Minden jót kívánok:)

Bandrea's Beads írta...

Nagyon sok boldog blogszülinapot kívánok!!!! Szeretem a stílusodat, a színeidet és egy nagyon kedves lányt ismertem meg a személyedben!!! Mindig várom az új munkáidat és mohó módon persze hogy jeletkezek a meglepiért!!!! (ugye tudod mire gondolok???) puszi!!!

Cheeks írta...

Szia!

Nagyon sok Boldog Szülinapot Kívánok!
Jó volna egy Orsina alkotás szerencsés nyertesének lenni :)
Úgyhogy már rakom is ki a képet :D
Csak így tovább!

POÉ írta...

Gratulálok e jeles alkalomhoz !
Csodás dolgokat alkotsz ,további sok sikert kívánok !!!

Christina írta...

Szia!
Még sok-sok ilyen blogszülinapot kívánok neked, és további sok sikert a munkáidhoz, már az eddigiek is csodásak! :)
Jelentkezem a játékra én is!
Szép napot!

Mandy írta...

Boldog blogszülinapot! Gratulálok a sok szép ékszerhez amit készítettél, azt hiszem a számok magukért beszélnek, nem véletlen ez a sok látogató. Szeretnék én is jelentkezni a játékodra!
További szép napot!

Juli írta...

Szia Orsi!
Boldog szülinapot a blogodnak!!! ;)Gratulálok a munkádhoz, a blogodhoz, és örülök, hogy megismerhettelek!
Jelentkezem én is a játékra :)
Pusssszzz

bubble írta...

Boldog blogszülinapot kívánok!
A számok nagyon elismerőek, gratulálok a sikerekhez!
További sok örömet és lelkesedést kívánok Neked!

És természetesen jelentkezek is a játékra! :-)

latinka írta...

Gratulálok ezekhez a szép számokhoz,további sikereket kívánok!
Nagyon szépek az alkotásaid,így én is beállok a sorba,hátha...

Ági írta...

Boldog blogszülinapot Orsikám! Örülök, hogy nézegethetem mindig a csodaszép munkáidat :) Én nagyon szeretek játszani, úgyhogy szeretnék csatlakozni :) mellém szegődhetne a szerencse, h. hordhassak egy Orsialkotást :) amire bevallom, már azóta vágyom, mióta megismertelek.
gratulálok még egyszer :) puszi.

Cirelin írta...

Sok boldog szülinapot a blognak! :) Nagyon szépek a munkáid, én általában csak ámulok és bámulok rajtuk, úgyhogy csak így tovább. :) És persze csatlakozom a játékhoz, a felhívás is mindjárt megy a blogomba.

Zöldgyöngy írta...

Gratulálok, sok szépséget készítettél 1 év alatt! Én pedig köszönöm Neked a segítő szándékodat!:) Nem maradhatok ki a játékból...

Noyka írta...

Kedves Orsi! gratulálok a jó statisztikáidhoz, és biztosra veszem, hogy még sokszorosára fog nőni a látogatók száma, a kommentek száma, stb. Szinte minden nap jövök Hozzád, hogy megleshessem, hátha van valami gyönyörű újdonság a tarsolyodban. Boldog blogszülinapot kívánok kívánok! üdv Noyka

Belinda írta...

Boldog szülinapot a blogodnak:)! Már az a maci önmagában olyan aranyos, hogy "csak úgy" is kiraknám. De azért pályázok a díjra is.:)

Szegusz írta...

Gratulálok!
Én is szeretnék játszani!

Ildika / Csodaszarvas33 írta...

Kedves Orsinka! :)
Gratulálok!!! Szép eredményt értél el ez alatt az egy esztendőd alatt a munkáidat tekintve, csakúgy mint számokban! De hát az mindig egy tükör! Amit mutatsz a tükörnek, azt fogja visszamutatni! További szép és boldog éveket még itt közöttünk! :)
Puszi néked!

LUJZA Gyöngyei írta...

Szia Orsi!
Nagyon boldog évfordulót kívánok Neked és a blogodnak. Azt hiszem, hogy Nálad az többszörösen igaz, hogy a számok magukért beszélnek. A gyönyörűséges munkáid, a rengeteg fűzéssel töltött idő hozta ezeket az eredményeket. Kívánok még sok-sok szép gyöngyözéssel vagy egyéb kreatív hobbival töltött napot. És természetesen én is jelentkezem a játékra! :) Alíz

Alma írta...

Kedves Orsi!

Gratulálok a sok szép alkotáshoz- s a kialakult egyéni stílusodhoz!!!!
Nagyon jó végig nézni munkáid- további sok sikert!

Juccus írta...

Gratulálok :)
Már egy ideje nézem a blogodat, de csak most mertem előmerészkedni. Csodásak az alkotásaid :)
Én is jelentkezek, és kirakom a felhívást a blogomba :)

Évi írta...

Boldog szülinapot!
Jelentkezem a játékra, teszem is a linket a blogomba!

Évi írta...

Boldog szülinapot! Örülök a sikereidnek!
Ki is teszem mindjárt a blogomba a játékod!

Bogi írta...

Boldog első blogszülinapot! Még sok ilyet kívánok neked! Szeretem nézni az alkotásaid, nagyon szép dolgokat készítesz!
A játékra pedig jelentkeznék, ha nincs akadálya. :)
Minden jót!

Maya írta...

Orsika, Nagyon Boldog Szülinapot a blogodnak, neked pedig sok sok időt, türelmet, delicát a további szépségekhez:-) Örülök, hogy megismerhettelek, sokat tanultam tőled és mindig várom az új varázslatokat amit művelsz!!

Erga írta...

Nagyon Boldog Blogszülinapot kívánok!!! Örülök, hogy ide találtam hozzád és imádom nézegetni a szépséges ékszereidet.

Las Creaciones de Boricua írta...

Congratulations!!! that's cute!!!

Gabessz írta...

Szívből gratulálok Neked! Hozzád mindig olyan jó betérni! És valóban lehet látni azt hogy szívvel-lélekkel alkotsz!

Hermike írta...

Szia:-)
Orsina, én bevallom, mostanában csináltam vmit a géppel, és nem minden képet nyit meg..szépen mindent elolvastam, de képet nem láttam....így csináltam Neked egy saját személyes köszöntő lapot....aztán mikor a6. emberenél láttam a macis képet, azt gondolom, bár most sem látom, h itt vmi kép is....no comment, remélem az enyémnek is azért örülsz:-)))

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Gratulálok, Orsi!
És itt a helyem a játékban, hamarosan teszem a blogra. Puszi. Tündrüs

rozandi írta...

Kedves Orsi! Gratulálok a blogodhoz! Szeretnék jelentkezni a játékodra! További alkotásokban gazdag éveket kívánok! Andi

tipikos írta...

Gratulálok ezekhez a szép számokhoz,további sikereket kívánok!
Nagyon szépek az alkotásaid,így én is nagyon szívesen játszanék veled!

Hermann Ildikó írta...

Szia Orsi! Gratulálok a blog szülinaphoz, további sikeres fűzögetést kívánok neked és ezúton én is jelentkeznék a játékra!

lapappilon írta...

szia!
gyönyörűek munkáid....:-D
gratulálok!
boldog blog szülinapot!

szeretnék veled játszani!

http://lapappilon.blogspot.com/2010/03/blogszulinap-es-jatek.html

lapappilon@gmail.com

Üdv
Éva

Hobbi-Tünde írta...

Boldog blogszülinapot! Én is mindig szívesen kukkantok be hozzád!

KissBeads írta...

Nagyon Boldog BlogSzulinapot kivanok! Mar 131 a rendszeres olvasod, de en most racafolok arra is mert en leszek a 132. :)))

Orsi írta...

Látom, látom és el vagyok képedve!!! :D Köszönöm mindenkinek!!

Kata írta...

Boldog Blog Szülinapot Kívánok én is!!!!!! :)

Kaszilva írta...

Kedves Orsi!

Én is szívesen jövök hozzád nézelődni, ihletet meríteni.
Szeretnék én is jelentkezni a játékra!
Szilvi
http://kaszilva.blogspot.com

Balazs írta...

http://businesshealthinlife.blogspot.com/

Tímea írta...

Gratulálok!!!
Én is mindig szívesen jövök!!!
Mindig jó kedvem lesz, nagyon szépek a munkáid!!!

Csirli írta...

Boldog blogszulinapot! Szeretem nezegeteni az alkotasaidat, gyonyoruek, kifinomultak! Gratulalok!
:-)

Piky73 írta...

Én is, én is, én is... büszke lennék, ha hordhatnék egy Tőled nyert ékszert!!! Szóval jelentkezem :))) És nagyon boldog BlogSzülinapot!!!

Unknown írta...

Dear Orsina!
Happy BlogBirthday! I happy, because I found your blog!
Never give up your dreams! You very talented!Your necklace is very beautiful! Good luck to Beading!

All the best,
Anthony Tucker

Orsi írta...

Thank you so much! It means a lot for me!

Valerie írta...

En is szivböl gratulalok es meg nagyon sok latogatot kivanok!=)

Liza írta...

Gratulálok az elmúlt egy évhez és az ez idő alatt született gyönyörű alkotásokhoz!
Ezennel jelentkezem én is a játékra!

Annamuczi írta...

Gratulálok én is az évfordulódhoz, a gyönyörűbbnél gyönyörűbb ékszereidhez!
Én is jelentkezem a játékodra!

Süni írta...

Gratulalok es meg nagyon sok szuletesnapot kivanok a blogodnak hasonlo sikerekkel :)

Katucsi írta...

Nagyon boldog Blog -szülinapot kívánok!Nagyon szépek a gyöngyeid! :-)

ZoknisPanka írta...

Boldog szülinapo kívánok! :)

Tündegyöngyök írta...

Boldog, boldog, boldog (blog)születésnapot...!

Várom a további gyönyörű ékszereket. :o)

Roberta írta...

Szívből gratulálok és további sok ötletet kívánok:-)))
Ismét jelentkezem, talán most nagyobb szerencsém lesz mint a múltkor, de ha nem az sem baj... marad a munkáid nézegetése!!!!

Hajnal írta...

Én is had Gratuláljak a szülinaphoz,és természetesen én se maradhatok ki a játékból :D
Szeretem a blogod,csodásakat alkotsz,és remélem még jó sokáig gyönyörködhetek a munkáidban :-)!!

Ukka írta...

Dear Orsi, I'm in, in your lottery! So wonderful give away!I added a link to the sidebar http://pishitejulie.blogspot.com/. Your blog is so lovely.
Have a nice day
Ukka

Orsi írta...

Thank you, Ukka! :)

Sissi írta...

Great! Is it open to worldwide?

I have put a post for your candy on my blog: http://blogcandychepassione.blogspot.com/2010/03/blog-candy-di-orsina-alkotasai.html

Hugs from Italy :)))

Emi írta...

Boldog blogszülinapot. :)

Dzsu írta...

Szia Orsina!

Boldog blogszülinapot:)
Milyen kedves Tőled, Nálad a szülinap és mégis Te ajándékozol meg egy szerencsés látogatót:)
Tudsz segíteni, hogy hogyan tudom feltenni a számlálót, már én is gondolkoztam rajta, de nem találtam meg és már nekem is vagy 1 éves a blogom és semmi statisztikám róla. Köszi:)

Brigi írta...

Szívből kívánok minden szépet és jót blogszülinapod alkalmából!:-)))))

Алёна Сидорова írta...

Hi! Your candy so sweet)) Thanks for a chance! http://www.helensidorova.com/2010/03/blog-post_13.html

Tánya írta...

Boldog blogszülinapot kívánok és mégtöbb alkotást!

Tánya írta...

Boldog blogszülinapot kívánok, és sok-sok alkotást!

Unknown írta...

Gratulálok az elmúlt egy évhez és a gyönyörű alkotásokhoz!
Ezennel jelentkezem én is a játékra!

rongyilla írta...

gratulálok az egyévhez :)
mostmá' én is jelentkezem Orsikám :):*

Jutus írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz és ehez a sok gyönyörűséghez amiket készítesz!!!
http://kisjutus.blogspot.com/2010/03/orsi.html

Ládikó írta...

Szia Orsi! Boldog blogszülinapot! Gratulálok a gyönyörű munkáidhoz.Nagyon aranyos ez a szülinapi játék, melyre ezúton szeretnék jelentkezni :-) További sok sikert és jó alkotást kívánok. Ildikó

Reni írta...

Szia :) gratulálok a blogodhoz :) az utolsó pillanatban még én is szeretnék jelentkezni :)