2010. augusztus 11., szerda

Melone Beaded Bead

Hirtelen felindulásból kikísérletezgettem egy gyöngybogyót, a saját fejem után menve, ebből készítettem karkötőt. :) Mivel biztosan nem ismerek minden bogyómintát, ezért több szem többet lát alapon megkérdeznélek Benneteket, hogy Ti láttatok-e már ilyet, mert ha igen, nem szeretném más ötletére mondani azt, hogy az az enyém, még ha sose láttam se. :)
12 mm-es fagolyóra készült, 4 "oldala" van amelyeket 1-1 15/0-ás "kásaoszlop" választ el egymástól. Ebbe a 4 oldalba fűztem 11/0-ás delicával különböző mintázatokat (az egyszínű prototípus után), de igazából nem is a mintázat a lényeges, mert biztosan más díszítéssel is meg lehet még fűzni, engem inkább az érdekel, hogy ilyen felépítésű bogyó van-e már vajon? A nevét Écikével eszeltük ki, az utolsó képen látható bogyó miatt kapta, mert az kicsit olyan, mint egy csíkos dinnye. :D A karkötőhöz már készül a nyaklánc is, a bogyóhoz pedig ha lesz időm és ha tudok megpróbálok valamiféle leírást vagy fűzési segédletet készíteni.




47 megjegyzés:

Maya írta...

Itt is mondon, Orsika, én nem láttam még másnál ilyen bogyót!!! Azt is mondom, hogy nagyon ügyi vagy nagyon mutatós, frappáns a Melone BB, és még a neve is tetszik!!! Gratulálok!!!

Orsi írta...

Köszönöm drága Maya! :D

E írta...

IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM! És a tiéd!!!!! Irigy vagyok, hogy nem én találtam ki, nagyon a szívemhez nőtt, így messziről is. :)

Orsi írta...

De félig Te vagy a Keresztanyukája! :D Köszi! Puszi! :)

Bandrea's Beads írta...

Szupi bogyó!!! Örülnék a leírásának!!! Ügyes vagy!!! A színe is, a neve is szuper!!!!

Orsi írta...

Köszi Andrea! Rajta leszek a témán! :)

Mili írta...

én is csak megerősíteni tudlak: még nem láttam ehhez hasonlót sem, szóval legyél rá nagyon büszke mert szuperszépséges lett!
A neve is telitalálat!

Orsi írta...

Köszönöm! Az leszek! :)

Cirelin írta...

Szerintem is nagyon szép lett, bár én nem vagyok bogyók terén otthon, de ha többiek azt mondják, akkor biztosan a tiéd. :) Gratu! :)

Timi írta...

Orsi! Itt is csak ismételni tudom önmagam, hogy nagyon-nagyon szépséges. Kreatív vagy!!!!! Fantasztikusat alkottál!!!!!!

Gabessz írta...

Nagyon tetszik a karkötőd!
Jópofa bogyók! Ügyes vagy!

Babra írta...

Nagyon ügyi vagy!! És a kész kari is nagyon klassz!:)

kandy írta...

Hát ez vadállat!

Las Creaciones de Boricua írta...

It's great!!!! I like the lady bug and the bumble bee!!! too cute!!!

Panka gyöngye írta...

Én nem vagyok bogyó szakértő. De,nagyon tetszik!A neve is:)Szívesen megfűzném,mert nagyon formáska:)))Ügyes vagy Orsina!!!Gratulálok!

Váczi Zsuzsanna "Zsuzska" írta...

Hú nagyon jó!!!

gabi írta...

Szuper a bogyó, a színei nagyon klasszak, at egeész karkötő szuper!
Különben is imádom a bogyókat! Várom a mintát!

kirszti írta...

Szerintem ne várj arra, hogy valaki majd azt mondja, hogy látott valahol valami hasonlót, ez most már a tiéd és kész! :) Én meg kérek szépen leírást, vagy fotózd körbe alaposan, nekem mindegy, de én is akarok ilyet! :D nagyon tetszik!!

Piky73 írta...

Ezek a színek!!! S ezek a bogyók!!! Jobbnál jobb, s szebbnél szebb dolgokkal lepsz meg minket!!!

Ababeads írta...

Ummm gorgeous!!! lovely colors!

Daniela írta...

Absolutely lovely and cute! Great bracelet!

Greetings, Daniela

Léna írta...

Észbontóak a bogyók, és a színei annyira szuperek, nagyon eltaláltad!!! :-)

t®eb♥®etta írta...

nagyon jó hirtelen felindulás volt:).................nagyon szép lett

LUCY írta...

Bellisima, los colores ideales, y los dijes fantásticos.....

MICA írta...

Igencsak jól sikerült bogyók lettek!! És a karkötő, mint egység is igen rendben van. Gratulálok:)

MICA írta...

Igencsak jól sikerült bogyók lettek!!És a karkötő, mint egység is nagyon rendben van:) Gratulálok!!

Roberta írta...

Elképesztően jók ezek a bogyók... szuper színek, preciz munka gratulálok Orsi!!!! Én sem láttam még ilyet:-)))

Orsi írta...

Thank you Mimi, Cristina, Daniela!
Gracias Lucy!
Köszönöm szépen Nektek, lányok!
Igazad van Kriszti, akkor ez most már az enyém! :D Igyekszem összehozni valamiféle mintát hozzá a közeljövőben! :)

Méri írta...

Eszméletlenül jó!

Ági mama írta...

Én sem láttam még ilyet. Ez a Tied. Gratulálok nagyon ügyes vagy!!

Évi írta...

Szuper lett! :)))))
Én sem láttam még ilyet!
Gartulálok hozzá! Nagyon ötletes bogyót alkottál!

Orsi írta...

Köszönöm!!!! :D

Vervian írta...

Csudajó bogyó! Nagyon tetszik mindegyik mintás változat. :-)

Orsi írta...

Köszi! :D

Hoyacarnosa írta...

Szia Orsi!
Én csináltam nagyon hasonló golyót, az a különbség, hogy a kása-bővítések után már csak delicát használtam ahogy a golyó közepéhez haladtam.
Egyébként nagyon ügyes ötlet hogy belecsempészel még egy kis kása-sort, így biztosan még jobb a "kabátka" mérete a golyóra.
A virágos golyóim ilyenek, nyár elején és tavasszal készítettem őket, meg most is azt csinálok éppen :)
Sajnos én úgy jártam vele, hogy a flickr-en egy spanyol vki az én golyóm leírását közölte a megkérdezésem nélkül.. amikor próbáltam jelezni neki csak ellenszenvet váltottam ki belőlük és közölték hogy ezt már vki kitalálta, talán azt írták rá hogy "cedra" golyó... erre már nem emlékszem.
Mindenesetre nem tudom hogy néz ki a "cedra" :) tehát lehet hogy végülis az, de hogy őszinte legyek már nem néztem utána mert inkább fűzök mint hogy problémázzak tovább ilyeneken.
Sok sikert a leírás készítéséhez, legalább megelőzöd vele azokat akik megcsinálnák helyetted... kérdezés nélkül...
:)

Orsi írta...

Szia Erika!
A minta 90%-ban kész van, már csak pár apró simítás kell és közzé is teszem. A lányok már meg is fűzték! :)
Ha majd meglátod a mintát, Te is fogod látni, hogy a Te virágos golyód (gondolom erről van szó: http://4.bp.blogspot.com/_m0L8o2yU6V0/S4a24bXC16I/AAAAAAAAB3g/kCIEP2Wpzo4/s1600-h/100_5219.jpg) és az én bogyóm maximum csak abban hasonlít, hogy mindkettő 12 mm-es fagolyóra készült. :) Azért néhány adat ami ezt alátámasztja: az én bogyóm 8 szem delicával kezdődik, kásával folytatódik, 4 oldala van és a két „kása-bővítés” között 2 szem kása van (ami függőlegesen fut végig a bogyón, ez adja a hosszát). A Te bogyód ha jól látom 5 szem kásával kezdődik, delicák és kásák váltakozásával folytatódik, 5 oldalú, és a „kása-bővítések” között 4 szem delica van, ami a hosszát adja. Tehát már ezekből is látható, hogy a 2 bogyó felépítése teljesen különböző, de ez szerintem a képekről is egyértelműen lejön. Elég sok bogyót ismerek (mindet biztos nem) és tanulmányoztam már, szóval az én bogyóm megalkotásakor arra törekedtem, hogy még véletlenül se hasonlítson senki máséra.
A Cedra pedig szintén egy másik bogyó (http://2.bp.blogspot.com/_mshDQCZUiMg/S64HI0SKL1I/AAAAAAAABzY/ew51ZUqfSd8/s1600/Orsina_product_Piroska_nyaki_k%C3%B6zeli.jpeg), Pencio (http://pencio.chezblog.com/) mintája, az IAP-on megtalálod. :)
Köszönöm a kedves szavakat, további jó alkotást kívánok! :)

rongyilla írta...

szerintem is teljesen különbözik a két bogyesz felépítése :)

E írta...

Kicsit tényleg hasonlít a két bogyó, de csak annyiban, hogy 12 mm-esre készült, ezért logikus, hogy vannak benne hasonlóságok, de jobban megnézve merőben különböznek. Az Erikáé is csodaszép, nem csak az Orsié, de két különböző bogyó. :)

Ági írta...

nekem első ránézésre feltűnt a különbség (és nem azért mert más színekből készül), én még senkinél nem láttam ilyen bogyót / mintát, pedig láttam már párat. Minden bogyóban vannak hasonlóságok, de ez most máááááás, és imádom. Köszönöm még egyszer :)

Mili írta...

Hát elég felületesen kellett ahhoz megnézni ezt a bogyót, hogy hasonlónak nevezzék, ahhoz amit Orsi belinkelt.
Azt gondolom túl sok újat nem lehet kitalálni egy golyó begyöngyözésekor, de neked Orsi sikerült olyat alkotni ami kellőképpen egyedi ahhoz, hogy senki ne állíthassa hogy csinált már hasonlót. Másokról ez nem mindig mondható el, de még így is a saját mintájának tekinthető, ha valami kis apróságot változtatott rajta.
Szóval légy nyugodt Orsi én sem láttam még csak hasonlót sem (ha azt leszámítom, hogy találtam már én is 12-es golyóra készült leírást), nagyon egyedi bogyeszt találtál ki, amihez biztos fog "hasonló" készülni a közeljövőben ;)

Maya írta...

Amikor először mutattad Orsika a bogyódat, nekem nem tűnt fel bármely általam látott bogyóhoz hasonlítana. Két éve blogolok és szinte azóta fűzök gyöngyöt is. Elég sok mintát összegyűjtöttem, köztük bogyó mintákat is, de ilyen szépen illeszkedő, simulékony és jól fűzhető kevés van köztük mint a Melone BB.
Akár bevalljuk, akár nem, mindannyian nézegetjük a külföldi és magyar "neves" gyöngyfűzők munkáit, mindannyiónkat inspirálnak is, álszentség lenne azt mondani, hogy nem. A "neves" számomra azt jelenti, hogy többször publikálják a munkáikat akár a neten, akár újságokban, tanítják és hivatalosan (nem fű alatt) árulják a produktumaikat, nem beszélve arról, hogy egyedi és precíz pontos munkát végeznek.Kicsit tiszteletlenségnek érzem, amikor valaki nem hivatkozik az eredeti mintára, de ez mindenkinek a szíve joga.
Nekem meggyőződésem, hogy ez a minta a TIÉD, tedd közzé bátran a leírását, szerintem nagyon sokan fogják/fogjuk megfűzni!!

Orsi írta...

Köszönöm Lányok, egyet értek a véleményetekkel, Maya, a Te plusz gondolataiddal meg különösen...
Köszönöm még egyszer, hogy így szeretitek az én kis bogyókámat, remélem a héten fel tudom tenni a mintát. Puszi Nektek!!!!

Hoyacarnosa írta...

Szia Orsi
Hogy őszinte legyek nem számolgattam csak nagyon olyannak tűnt :) Másnap jutott eszembe hogy az enyémnek 5 oldala van, csak akkor nem volt netem.

Kerestem az email címedet mert szívesebben írtam volna oda... nem tudom hogy miért, vagy csak nekem tűnt úgy a kommentek alapján mintha vmi ellentét alakult volna ki azért hogy írtam -tulajdonképpen te kérdezted hogy vki látott-e már ilyet..... nekem akkor sem lenne semmi gondom ezzel ha egészen más lenne a golyó, de akkor sem ha ugyanolyan lenne mint az enyém...
Ezt azért szeretném ha mindenki megértené.
Szeretek az oldaladra járni mert nagyon ötletes vagy, és szép munkád van.
Tehát ezt most nem igazán értem, de lehet nem is kell értenem..

Orsi írta...

Szia Erika!
Az e-mail címem a teljes profil oldalon van, de semmi gond sincs azzal se, ha ide írsz! :)

Úgy gondolom annyi történt, hogy én megpróbáltam összeszedni tényszerűen a 2 bogyó közti különbséget, és a többiek is ezt véleményezték, hogy szerintük ugyanolyan/nem ugyanolyan, hasonló/nem hasonló.

Ezzel és egyszerre ettől függetlenül akaratlanul is érintve lett a most oly sok blogon olvasható saját, egyedi minta, „másolat”/„másolás” témakör, amiről szerintem mindenkinek van már kialakult véleménye, biztos sokan belefutottak már ebbe, abba.

Természetesen köszönöm a hozzászólásodat, mindenkiét köszönöm, igen, ez volt a lényege a bejegyzésnek, hogy megvizsgáljuk, hogy van-e ilyen bogyó már vagy nincs. :)

Sockentick írta...

Extrem wonderful. The mixed of colors are very nice.

Orsi írta...

Thank you so much!

zipette írta...

Magnifique !