2011. november 12., szombat

DeGyöngyös Mikubuláj 2011

Idén is megrendeztük, a neveket még Bodán kihúztuk, a találkozót pedig kicsit korábbra szerveztük Timire való tekintettel, mert hozzájuk a Mikulás most egy kisbabát (is) fog hozni. :)
Én Écit húztam, aminek először nagyon megörültem, mert úgy voltam vele, hogy az Ő stílusát tökéletesen ismerem és könnyű dolgom lesz, aztán (valószínűleg, mert már többször fűztem neki) mégsem jutott az eszembe semmi olyan, amire azt mondtam volna, hogy: Na, ez lesz az!
Végül puhatolóztam egy k
icsit, de vigyáznom kellett, hogy ne jöjjön rá, hogy neki készítek meglepit, szerencsére sikerrel jártam. :) A végeredmény ez a karkötő lett, erre vágyott a legjobban és persze Écis színekben pompázik:



Inspiráció: Ildés. Thank you!


Ez pedig egy kis ráadás.
Viseld/használd egészséggel Éci!


Engem Rozi húzott, ezt a gyönyörű szettet kaptam, köszönöm szépen, imádom!!!!



Adrinak nagyon köszönjük a vendéglátást, szuper volt ismét, itt a szokásos csoportkép is:


Fent balról-jobbra: Adri, Ági, én, Rozi, Ari.
Lent balról-jobbra: Timi és Mátéka, Andi, Éci, Kriszti, Maya.

Az össztermés is meg lett örökítve szokás szerint:


Ez pedig egy pillanatkép (természetesen Maya keze és gépe által), ami teljesen jól jeleníti meg, hogy vetettük rá magunkat Rozi sütijére. :D


Köszönök szépen mindent Lányok!!! A jó hangulatot, a beszélgetést, a nevetést, a fincsi sütiket, a fuvart, a barátságotokat!!! :)))

25 megjegyzés:

Unknown írta...

Prevciosos trabajos!!!!!!y una compañía expléndida.

LUCY írta...

Unos trabajos fantàsticos....felicidades a todas....el compartir y disfrutar de las amigas es el mejor momento....inolvidable.....saludos y un besito a todas

Csilla Papp írta...

Jaj, de jó!!Biztosan nagyon jól éreztétek magatokat!Gyönyörű ékszereket készítettetek, és hát a karkötő...valami gyönyörű!!
Még sok-sok ilyen csodás alkalmat kívánok Neked/ Nektek!:)

Coco de Nice írta...

superbe !!! beau travail

Kiss Antalné írta...

Jó volt újra együtt!:)
Viseld egészséggel Orsika!

Maya írta...

Szuper délután volt, szeretlek benneteket :)
Ja, és irigy vagyok a Rozzi-s szettedre :)))

Erga írta...

Nagyon jó volt Nektek, gratulálok a sok szép ékszerhez egyik szebb mint a másik. És a végén az a sós süti sem semmi, istenien néz ki, gondolom nagyon fincsi is volt.:-)))). Érdeklen, hogy ki készítette és lehet-e receptet kérni Tőle.

Orsi írta...

Gracias!
Merci beaucoup!
Köszönöm!

Köszönöm még egyszer Rozi, szépséges ajándékot kaptam!! :)))
Én is szeretlek benneteket!

Erga, Rozi sütötte a fincsi sonkás napraforgót, szerintem szívesen odaadja a receptjét.

Panka gyöngye írta...

Gyönyörű ajándékokat adtatok-kaptatok mindannyian!A süti ránézésre is finom:))A hangulat is biztos fergeteges lehetett!Sok ilyen közös élményt kívánok nektek a jövőben is:)

Mia írta...

Megint nagyon gyönyörű dolgokat készítettetek, és hát elismerésem az összetartásotokért! További hasonló klubdélutánokat kívánok Nektek!

E írta...

Én pedig még egyszer nagyon-nagyon köszönöm, hogy elkészítetted nekem, amire annyira vágytam!!! :) Egész este le sem vettem. :))) És a könyvjelző is nagyon tetszik, épp elkezdtem egy könyvet. :P

CRISTINA írta...

Unos trabajos impresionantes.

Kaszás Ildikó írta...

Nagyon szép ékszereket készítettetek egymásnak !!!
Ritka a mai világba ilyet látni : összetertás, ajándékozás és igaz barátság !!!
Azt kívánom hogy jó egészségben még sokat fűzögessetek, és életreszolóan maradjon meg a barátság kis közösségetekben !!

Berjo írta...

Gyönyörű ajándékokat készítettetek, ajándékoztatok! Gratulálok a kis csapatotokhoz, további szép sikereket kívánok! A süti is fantasztikus!!! (Hogy én milyen irígy vagyok rátok?!)

Lakota mágia írta...

Gyönyörűek az ajándékok, a hangulat szemmel láthatóan szuper lehetett!
Irigylésre méltó kis csapat vagytok!!!
:-)))

Babra írta...

Hú megint mennyi gyönyörűség született:)

Ági írta...

Gyönyörű karkötőt készítettél Orsi! :) Dehát tudod..most egy karkötőé a szívem :D
Nagyon jól éreztem én is magam :) jól volt egy kicsit beszélgetni most csak így fűzés nélkül :)

Piky73 írta...

Gyönyörű ajcsikat adtatok-kaptatok!!! A képekből árad az a jó hangulat, ami körbeölelt Benneteket :)

Schnappy írta...

Gyönyörű dolgok születtek itt! :)
A süti nagyon ínycsiklandó! NYammi!:)

Edit írta...

Gyönyörűek az ajándékok!!! Gratulálok mindenkinek! :)

Timike írta...

Még mindig irigykedem :))
Csodálatos dolgokat készítettetek ismét, de ez a karkötő valami eszméletlenül jó. Nagyon tetszik.

Gyöngy-szirom írta...

Aranyosak vagytok így együtt. Gyönyörűek az ékszerek.

Orsi írta...

Köszönöm szépen, a többiek nevében is!!!

POÉ írta...

Gyönyörű szépségeket alkottatok, gratula !

Quienlodira_Angeles írta...

Un ramillete de trabajos bellisimos!!!
Felicidades a todas!!!
Un saludo