2011. november 20., vasárnap

Első hímzett medálom

Na jó, kicsit pontosítok, ez az első vállalható hímzett medálom. :) Régebben 2-3 alkalommal próbálkoztam már a hímzéssel, hogy az alapöltéseket elsajátítsam, de aztán vagy nem tetszett a végeredmény, vagy be sem fejeztem, később pedig lebontottam (mint a Bodán elkezdett hímzett medálomat is). Nem is terveztem mostanában, hogy komolyabban elmélyedek benne, mindig csak "tologattam", hogy majd egyszer... Aztán nekiültem ennek a nyakláncnak, elkészült a láncrész, összeszereltem a fém medállal, és tudtam, hogy valamit szeretnék az aljára, de akárhogy agyaltam rajta, hogy mit fűzzek hozzá (az unakit cabochon volt a kiindulópont), folyamatosan csak a hímzés gondolata kúszott be a lelki szemeim elé. :) Így végül megadtam magam, és ez lett belőle. Határozottan tetszik, és a hátuljára is büszke vagyok. :))







Köszönöm Enikőnek az alapanyagokat! :)

56 megjegyzés:

kirszti írta...

Gyönyörű szép lett, nagyon tetszik!! Ez a fém valami nagyon különlegessé és egyedivé teszi, nagyon szuper!! :)

kkati írta...

Bevallom neked, hogy kicsit( na jó, nagyon )irigykedem,hogy ilyen az első hímzésed.Egyszerűen elállt a lélegzetem. A színei, a lánca, az összeállítása...Szóval csodálatos, bámulatos!Gratulálok!

Orsi írta...

Csodaszép lett! Annyira egyedi ezzel a fém medállal összekombinálva!

KozRi írta...

Nagyon szép lett Orsi! Akkor jöjjön a többi is :-)

Enikő írta...

Ez lélegzetelállító!!!!! Sejtettem, hogy valami csoda fog születni a kezed alatt, de ez most itt túlszárnyalta a képzeletemet!!! Tiszta szívből gratulálok hozzá és remélem, hogy
lesz még folytatás!!!

Kritti írta...

Fantasztikusan szép és különleges! Gratulálok!

Orsi írta...

Nagyon szépen köszönöm!!!
Enikő, Neked pedig itt is nagyon köszönöm a hozzávalókat! :)

Krisztina írta...

Büszke is lehetsz rá! Lélegzetelállító darab lett. Nem is tudom igazán szavakba foglalni, de gyönyörűséges!

Judith írta...

Hát én is vállalnám...:D
Gyönyörűséges! Hímezz még, mert muszáj! :D

Ági írta...

Nekem is elég határozottan tetszik :) Kicsit cenzúrázom első gondolataimat: nagggyon nagggyon brutál jó lett :))
Gyönyörű lett a hátulja is! Egyszer már én is kipróbálnám milyen lehet hímezni :)

Gabessz írta...

Őszinte elismerésem! Fantasztikus, gyönyörű alkotás! Varázslatos színek, precíz munka, nagyon jó az összhatás!

Ági mama írta...

Lehetsz is rá büszke, csodálatos lett!!!

Cristina írta...

Un precioso colgante con colores inigualables. Me encanta el color de esas bolas!!!. Perfección y belleza en una sola pieza. Mis felicitaciones Orsi

Méri írta...

Hű ez brutálisan jó lett!

RaMary írta...

Nekem is a "brutáljó" volt ez első gondolat, amikor megláttam ezt a csodát! Gyönyörű!!! A fém medál is csodás,no de az unakit sokat emel a varázsán. Csodaszép ez az ásvány, és általa (no és általad!:) az ékszer! Gratulálok!

Adrienn írta...

Gigantikus szépség!

Maya írta...

Orsika, gyönyörű lett, büszke is lehetsz rá. Harmónikus csodás darab.

Erga írta...

Ismét csodálatos, egyedi darabot sikerült alkotnod, gratulálok!

Alma írta...

Minden tökéletes rajta- a medál rész, a lánc,, a színei.. Nagyon szép!!!

Mia írta...

Woooow, isteni színek formák! Csináld csak a hímzést is, gyönyörűűűű!!!

Gruber Tímea írta...

Büszke is lehetsz rá elölről és hátulról is hiszen csodaszép lett!!

Amy's írta...

Wooow ez nem normalisan tokeletes.
Minden gyonyoru benne ..A szinek tokeletesen illenek a fem medalhoz , a fuzott beleolvad a fem medalba es az a lanc az valami csoda..?Nem valaszthattal volna okosabb megoldast a lancra.
Az egesz szamomra olyan mint egy gyonyoru amazon nyakan logo amulett. Gratulalok!

Edit írta...

Brutál jó lett! Gyönyörű egyedi láncot készítettél.

Panka gyöngye írta...

Hát ez nem semmi!!!Waoh!!!A színek,a forma...nagyon nagyon tetszik:))

Lakota mágia írta...

Elsőre tökéletes, egyedi, és gyönyörűszép!!! Csodaszép a kidolgozása is! Gratulálok, jöhet a többi!!!
:-)))

Marilla írta...

Orsikám gratulálok neked !!!Csodaszép lett ez a medál .

Blacklady írta...

Hi Orsi,
Wow I Love your style and your color combination. So great and Beautiful work. Fantastic
Greetings Karin

LUCY írta...

Bellisimo trabajo, espectacular....y el cordon triple bellisimo....

Berjo írta...

Elől és hátul is csodaszééép!

Bandrea's Beads írta...

Orsi!! Ez a medál gyönyörű!!! Fantasztikus munka!! Szerintem ne hagyd abba, mert ez is nagyon megy Neked!!! puszi:)))

Sviro (Ildi) írta...

Gyönyörű, mindig is csodáltam az érzéked a színekhez, formákhoz.

Névtelen írta...

Csodaszép lett! :-)

Las Cositas de Lyra írta...

Wonderful!!!

Paola írta...

Wonderful!!!

Szikati írta...

Döbbenetesen szép, különleges ez a gyönyörűség! A színek és a formák tökéletes összhangja teljesen elvarázsolt! Gratulálok!!!!!!!!

Keka írta...

Nagyon vagány dögös!

Kiss Antalné írta...

Fantasztikusan gyönyörű!!!!!

Schnappy írta...

Minden elismerésem, gyönyörű lett ez a lánc!! Isteni a színe, az a kerek fém medál is szuper benne, na és a gyöngyhímzés, el se hiszem, hogy eddig nem sikerült!!:)

Orsi írta...

Köszönöm szépen!!!! :)
Thank you!
Muchas gracias!
Köszi Schnappy! Nem is arról van szó, hogy eddig nem sikerült, hanem inkább, hogy nem mélyültem el benne annyira, hogy értékelhetőt alkossak, mert eddig nem igazán foglalkoztatott ez a technika, vagyis, mindig valami más foglalkoztatott jobban. :) Úgy voltam vele, hogy ráérek még, hogy kipróbáljam, aztán jött ez a hirtelen ötlet, és nem tologattam tovább.

Timike írta...

Fantasztikus lett, igazán eredeti és tökéletes, nagyon tetszik, ehhez is nagyon jó érzéked van, le a kalappal.

Edit írta...

Tökéletesen precíz és brutálisan gyönyörűűűűűű!!!!!!!!!!!!

Ami írta...

Gyönyörűséges! A hátulja is, akár fordítva is hordhatnád, olyan szépen eldolgoztad!

Szilmarilla írta...

Szép elöl, hátul! Jól illik az ásvány színe a fém részéhez és a lánchoz!

CRISTINA írta...

Maravilloso!!

Las Creaciones de Boricua írta...

It is beautiful!!!!!!!!!

Gyöngy-szirom írta...

Orsi,mint minden munkád, tökéletes. Nagyon tetszik:-)

Mézesmama írta...

Remélem nem az utolsó....fantasztikus gyönyörűség...
gratulálok!

Piky73 írta...

Nem csupán a kitartásod, hanem a kreativitásod is lenyűgöző! Az eredményről pedig mit is mondhatnék??? Tipikus 'Orsinás' - varázslatos, hihetetlen precíz és ízléses, elbűvölő mestermunka :)

Enci írta...

Hihetetlenül gyönyörűséges. Csak leg-leg-leg jelzőkkel tudom illetni. Csodálatos!!!

Orsi írta...

Nagyon szépen köszönöm!!!! :)
Thank you!
Gracias!

Csilla Papp írta...

Orsi!Hihetetlen, hogy amibe belefogsz, az minden "arannyá válik".Olyan , de olyan jó lett ez a hímzés!!Nagyon, nagyon tetszik!!!!:D

Unknown írta...

Bistos elso!? Ez egyaltalan nem kezdoi munka...Gratulalok! szuper!

POÉ írta...

Gyönyörű - imádom ezeket a természetes színeket !:-)

Orsi írta...

Köszönöm szépen!!

daydream tokyo írta...

fúú hát ez nagyon klassz :)
tényleg jól passzolnak a színek :)

Orsi írta...

Köszönöm!